
Ugye mindenkinek ismerős a szó : csocsó
Joe megkeresett a minap és beszélgettünk a jelenlegi tevékenységükről, a Győr-Moson-Sopron-Megyei Csocsó Egyesületben aminek egyre több és nagyobb érdeklődője van. Megkért ha van rá mód, akkor terjesszük az igét erről, mert szeretné ha az online közösségből is lennének érdeklődők.
Én személy szerint érdekesnek tartom a témát, mert ezt a játékot is többen játsszák, van versenyszellem, ahogyan versenyek is komoly díjakkal, és nem utolsó sorban kimozdítja az embert a számítógép, és az internet csapdájából. Próbáltam kérdéseket feltenni, hogy egy kicsit riport kinézete legyen a dolognak, de nem sikerült J Kellemes olvasgatást!
Joe: Üdv Ati!
én: Üdv Joe! Akkor szeretnék feltenni pár kérdést a kezdetekről egészen napjainkig, hogy hogyan alakult ki ez az egyesület, milyen úton indultatok el, és jelenleg hol tart ez a szabadidősport! Csak hogy be tudjuk mutatni a…
Joe: Igazából készültem, és inkább mesélnék, ha nem gond?!
én: Természetesen! Ahogy neked szimpatikusabb J
Joe: Koromnak köszönhetően, megéltem a számítógép forradalmát, az első igazi játékok megszületését, grafikai csodákat, ami engem is legalább annyira érdekelt, és lekötött a gép elé, mint a mai "Multi" közösség nagyjait.
Így a jövő a fiataloké (?!), de azért magamat sem írnám le még ebben :) .
Játszottam székben ülve, ágyból, dohos pincékben (házi LAN/Multi ) partikon.
Senkinek nem merném azt mondani, hogy nem volt jó, vagy nem érte meg mind egytől egyig állati buli volt.
Ám „buli” ide vagy oda, és a tények is azt igazolták, hogy ez nem a legjobb út, hisz a barátaim virtualizálódtak, az arcom kifehéredett, és ha az úszógumi nem is, de a hátfájás és egyéb mellékhatások előjöttek. (túl sok kávé,cigi,energiaital) Így ez felvetette bennem a kérdést, hogy lehet egy másik multi game-t is ki kellene próbálnom?! Nem lenne gond az sem, ha nem virtuális, hanem valós lenne. Hátha enyhülnek a tünetek, és nem csak egy vakablakon át nézem a világot. Meg persze egy barátnő is kéne már.
Szerintem mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen jó lenne megveregetni a csapattárs vállát hogy ember: -ha nem tolod rá azt a "headshoot-t"… és ezen felül koccintani sem lenne olyan rossz vele egy feles házi pálesz, vagy egy jó sör mellett (aki volt már LAN partin tudja miről fecsegek). Szóval, kockultam eleget és a növekvő gépigények és "cheater"-ek el is vették a kedvemet.
Próbálkoztam több mindennel pl.: Darts. Nos, a 4. sörig rendben is van, de utána ön és közveszélyes. Biliárd. Kellemes, de kissé lassú és szintén nagy türelmet, koncentrációt és ügyességet igényel, ami nagyon fárasztó, és le is hangolja az embert, mert unalmas lesz a 3. játék után.
…és ekkor jött a csocsó!
Bevallom őszintén, valamikor 1986-ban találkoztam először csocsóasztallal, még az NDK-s kicsinyített, asztalra tehető verzió volt. Ezt egészen addig űztem is ezzel az asztallal, amíg a pörgetésemet olyan szintre nem fejlesztettem, hogy másfél méterről simán átlőttem a dupla szárnyú ablakot. Itt drága egyetlen édesanyám berekesztette csocsós pályafutásom :) .
Az évek teltek, és egyre több kocsma italáru készletének minőségi és anyagi vonzatának ellenőrzése közben egyre nagyobb rutinra tettem szert a csocsóban. Ne feledjük azt sem, hogy ez a sportág nem rendelkezik nyelvi küszöbökkel. Maga a játék nem igényel fordítást, játssz és élvezd! A gól pedig minden nyelven gól!
Aztán pár hónappal ezelőtt a törzshelyemen összeismerkedtem egy fiatal baráti társasággal, akik épp a székhelyemen készültek egy saját versenyt rendezni, (II. Győri Rosengart kupa) amiben végül jómagam is mint rendező munkatárs, és mint versenyző is részt vettem. Az Ő tudásuk és játékstílusuk lenyűgözött. Elég jó voltam csocsóban már akkor, de csak kocsma szinten (egy-két foghatatlan lövés = 1 jó csaj, szóval megérte)! A velük való felkészülés és rengeteg gyakorlás nem egész 3 hónap alatt meghozta gyümölcsét: II.Győri Rosengart verseny Sorsolásos páros III. helyezett, Győr-Moson-Sopron Megyei Csocsó Bajnokság 1.forduló Nyílt páros III. helyezett /egyéni VII. Így rövid idő alatt sokat lehet tanulni, és nem feltétel a tehetség.
Minden elsajátítható kis szorgalommal. De akkor itt rögtön ki is térnék a lényegre. A csocsó rendelkezik egy freestyle verzióval, amit kimondottan férfi nemű társaimnak ajánlok. Nos, ki ne örülne közületek egy jó sörnek a haverokkal és egy jó csajnak egy két „trükk-lövés” bemutatása után?! A legjobb hogy ezeket egyszerre is lehet! Ha valaki kedvet kapott közületek keressetek fel, készséggel segítek nektek abban, hogy el tudjatok indulni a csajozás és sport ezen, formájában, szellemében :)
Köszönöm Ati! …és el ne felejtsd kitenni! Honlapunk : http://csocsoe.neoweb.hu/








GaB