
Mivel sokan jelentkeztetek szponzorációra, és az erre szánt szerverinket már biztosítottuk is az általunk felkeresett csapatoknak. Úgy gondoltuk. hogy ezzel párhuzamosan egy új és egyben egy kicsit nagyobb dologba vágjuk a fejszénket ami nem más mint, hogy most már 28. alkalommal kerül megrendezésre a TudatLan névre keresztelt lanparty, amelynek hivatalos szponzorai lettünk a Thermaltake-kel karöltve.
Az egyik szervezővel névszerint Lajtschyval azaz Ács Lajossal beszélgettem és kértem hogy pár szóban írjon a lanról, mikor, hol, és mire számíthatnak a résztvevők. Elég szűkszavú volt, de a lényeget így is sikerült belőle kihúzni, amelykről az alábbi hírben olvashattok, illetve később publikálunk a fórumban egy interjút tőlük a TudatLanokról.
Lajtschy :
2000 óta rendezzük meg a TudatLAN-t évente három alkalommal.(március, augusztus és december), amelyre 3500Ft-t a nevezési díj, amely fordított arányosságban áll a enevezett játékosok számával, vagyis minnél több nevezett játékos, annál kevesebb a nevezési díj.
TudatLAN:
2000-ben került megrendezésre az első TudatLAN, amelynek az alap ötletet az adta, hogy egyre több ember játszott a világhálón. A neten kialakult játékosok közötti kapcsolatot, hogy még szorosabbá tegyük ezt, így mi biztosítottuk/bíztosítjuk nektek a személyes találkozás lehetőségét, amelyet a LAN-nal teremtettük meg. Az ismeretségekből itt az esetek többségében szoros barátságok alakultak ki.
A kezdetek óta a játékos társadalom minden oldalát megtapasztaltuk, ezért játszott játékok típusát nem is tudnánk behatárolni egy-két kategóriába, mert itt pont az a lényeg, hogy érezd jól magad nemtől, kortól függetlenül és azzal játssz amit igazán szeretsz.
A TudatLan ideje: 2011. április 8-9-10.
A helyszín: A 4-es számú főút mentén Kisújszálláson azon belül is a Művelődési és Ifjúsági Központban kerül megrendezésre maga a LAN. Cím szerint : Művelődési Ház, Deák Ferenc u. 6. szám alatt.
Jelentkezés: Jelentkezni a Lan oldalán tudtok egy regisztrációt követően, amelyett ITT tehettek meg. A regisztráció után a saját menüdben vagy a honlap jobb oldalán a Jelentkezem gombra kattintva tudsz nevezni. Továbbá azt is kiválaszthatod, hogy hová szeretnél ülni stb..
Szállás: A közelben több szálláslehetőség is van, amelyeket ITT megtekinthettek, vagy akár a helyszínen is lehet éjszakázni, de akkor hozz magaddal matracot, hálózsákot, kispárnát, kismackót vagy ami elengedhetetlen az alvásodhoz.
Fürdési lehetőségek: Egy tusoló van a helyszínen, amit lehet használni, eddig ezzel a lehetőséggel sokan nem éltetek.
Biztonság, gépek elhelyezése: A biztonsággal nem szoktak gondok lenni, mivel mindenkinek az értékére nagyon odafigyelünk, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy még nem volt precedens a lopásra.
Mit hozz magaddal: UTP kábelt jó, ha hozol magaddal de ha otthon marad akkor sincs nagy probléma, mivel tudjuk pótolni az ilyen fajta hiányosságokat. Továbbá egy kis elosztó hozatala is ajánlott, mivel a főáramkörröl le kell csatlakozni, természetesen ebből is van tartalék, így ha véletlenül otthon marad nem kell kétségbe esni.
Ha valaki valamit otthon hagyna akkor mi van?!: PÁNIK!!! Viccet félretéve természetesen nem kell pánikba esni, mivel megoldunk mindent de az a biztos, ha a szükséges dolgokat magatokkal hozzátok és nem felejtitek otthon.
Versenyek a már említett Művelődési és Ifjúsági Központban kerülnek megrendezésre és egyelőre, csak egyéni versenyekben mutathatják meg a résztvevők a tudásukat, de ha van igény akkor csapatok is nevezhetnek, és a nevezett csapatok száma szerint alakítjuk a menetrendünket. Természetesen egyéni illetve csapatverseny során is lesz díjazás, amiről később kaptok tájékoztatást.
A következő versenyekben nevezhetnek a játékosok: CS 1.6 , CS:S , COD 2, 4
A díjak átadása még aznap megtörténik, amit a Thermaltake és X-ZoNE hosting biztosít.
A TudatLan Baráti Társaság együttműködésével a következő lanra már csapatok meghívását is tervbe fogjuk venni a fent említett játékokban, ami persze még nagyobb díjakat és nagyobb versenyt von maga után.
Reméljük, hogy minél többen neveztek és jelentek meg az eseményen.
Érdeklődni a lajtschy@tudatlan.eu vagy az info@xzn.hu címen tudtok.
További kellemes napot!
Sziasztok!







